Miért fontos a barázdazárás?

mosolygó gyermek kiesett fogakkal

A tejfogak váltása a gyermekek életében egy fontos esemény. Ilyenkor nehezebben táplálkoznak, így szájhigiéniájuk a rágás mellőzése miatt romolhat. Az első fogváltás 6-7 éves korban kezdődik és 12-13 éves korig tart.

Az első őrlőfogak előtörése szintén 6-7 éves korra tehető. Mivel a 6-os fogak előtörését nem előzi meg tejfog kiesése, ezért a szülők szinte észre sem veszik az új fogacska megjelenését, így mosására nem fordítanak kellő figyelmet.

Leggyakrabban a mély barázdákból indul ki a szuvasodás, amit egy egyszerű beavatkozással védetté tudunk tenni. Ezzel az egyszerű kezeléssel lezárjuk a fogak rágófelszínén levő mélyedéseket és az étel nem ragad bele fogak felszínén levő barázdákba.

Természetesen ez a kezelés nem azt jelenti, hogy a fog teljesen védett lenne a fogszuvasodással szemben és nem kell többet fogat mosni. Ez az eljárás segíti és megkönnyíti a fogak tisztítását.

A barázdazárás menete

A fogfelszín megtisztítása és szárítása, majd a zománc felszínek kezelése egy kicsit savanyú anyaggal, ami elősegíti a barázdazáró anyag megtapadását. A fogak leöblítése és szárítása után a barázdákat feltöltjük a lezáró anyaggal majd megvilágítjuk.

A kezelés fájdalommentes, egyszerű és hatékony. Érdemes megfontolni!

További blog bejegyzések

Fogvédő ételek

Fogvédő ételek

Fogvédő ételek Mit együnk az ünnepek alatt, hogy megőrizzük fogaink épségét?     A szervezetünkbe kerülő ételek első állomása a szájüreg. Itt történik előzetes aprításuk és részleges emésztésük. A fogak egészségének megőrzése szempontjából több tényező...

bővebben
Mit tegyünk, ha töredeznek fogaink?

Mit tegyünk, ha töredeznek fogaink?

Mit tegyünk, ha töredeznek fogaink?  Fogaink megrepedésének vagy letörésének számos oka lehet, amit mindenképpen orvosolni kell. Melyek lehetnek ezek a kezelések? Kemény dió, avagy mechanikai lepattanás Kisebb repedések vagy lepattanások előfordulhatnak erősebb...

bővebben
Kismamák szájápolása

Kismamák szájápolása

Terhesség alatt a kismama szervezete számos hormonális változáson megy keresztül, amely a szájüregre is kiterjed. Hogyan óvhatja egy kismama a fogait?

bővebben