Fogmosás helyesen – az elektromos fogkefe előnyei

Fogmosás helyesen – az elektromos fogkefe előnyei

 

A tiszta száj nemcsak esztétikus és egészséges. A legtöbb ember jól érzi magát fogmosás után, mert tudja, hogy felfrissült az ínye, üde a lehelete. A szép mosolyt az ápolt fogak teszik igazán vonzóvá. Ha belső kisugárzásunkat szeretnénk teljessé tenni, és persze érdekel az egészségünk, nem szabad elhanyagolni a fog- és szájápolást sem.

Az egészséges fogaknak három alapvető dologra mindenképpen szüksége van: a rendszeres, napi legalább kétszeri fogmosásra, a fogak közeinek rendszeres kitisztítására és a szintén rendszeres fogorvosi ellenőrzésre. Most a helyes fogmosás alapvető szabályairól szeretnénk pár szót ejteni.

A fogmosás nem játék

A fogmosás elsődleges célja annyi lerakódást eltávolítani fogakról és a fognyakról, amennyit csak lehetséges. A fogkrém ezt a feladatot legsikeresebben a fluor és a mikroszemcsék segítségével teljesíti.
Fogorvosok és szájhigiénikusok egybehangzó véleménye szerint a jó fogmosáshoz mindössze három dologra van szükség: megfelelő technikára, egy jó fogkefére és naponta kétszer három-négy percre. A helyes és alapos fogmosás az egészséges fogak és fogíny kulcsa. Éppen ezért a megfelelő eszközök használata szájhigiéniánk megtartásában döntő fontosságú.

Az elektromos fogkefe előnyei

A kereskedelemben kapható három elektromos fogkefe típus az újratölthető (köztük a szónikus), a hagyományos kézi, és az elemes.

Újratölthető elektromos fogkefe: Az újratölthető elektromos fogkefe a fali konnektorhoz csatlakoztatva tölthető újra. A fogkefefejet háromhavonta érdemes cserélni, míg a fogkefe nyelét megtartjuk. Az újratölthető elektromos fogkefék az általuk alkalmazott tisztító technológiában különböznek egymástól: van a rezgő-forgó (3D tisztító technológia) illetve a szónikus, azaz hanghullámmal működő típus.
Hagyományos kézi fogkefe: az elektromos fogkefével ellentétben a hagyományos kézi fogkefék azok a műanyag nyelű és különböző sörtemintázatú fogkefefejből álló alapszintű fogkefék. Ez a leggyakrabban használt fogkefefajta, működése nem igényel áramot.
Elemes fogkefe: azok számára, akik szeretik a hatékonyságot, de tartanak az elektromos fogkeféktől, valószínűleg az elemes fogkefék jelentik a megoldást. Az újratölthető elektromos fogkeféhez hasonlóan az elemes fogkeféket is gyakran elektromos fogkefének hívjuk, mivel ceruzaelemmel működnek. Míg kialakításukat tekintve hasonlítanak a kézi fogkefékhez, az elemes fogkefék rezgésük révén bizonyos szintű extra tisztítóhatást fejtenek ki.

Mi a Qualydent Fogászatban az elektromos fogkefe hatákonyságát tartjuk megfelelőnek, és ennek használatát javasoljuk pácienseiknek is. Egy jó elektromos fogkefe beszerzése mindig hosszú távú befektetést jelent fogaink számára, és hatékony használatával biztosítja a megfelelő szájhigéniét. Lássuk, miért tettük le voksunkat az elektromos fogkefe mellett:

  • Akár tízszeres teljesítményt érhetünk el a kézi fogmosáshoz képest, így mindenképp hatékonyabb, mint hagyományos társa.
  • Kényelmesebb a fogmosás, csupán a helyén kell tartanunk a fogkefét.
  • Gátolja a fogkő kialakulását.
  • Rezgő-forgó vagy hanghullámmal működő (szónikus) technológia
  • A legtöbb típusban van időmérő, így nem kell figyelnünk a fogmosási időre. Az időzítők segítenek betartani a kvadránsokként ajánlott fogmosási időt
  • Vizsgálatok szerint több időt tölt fogmosással az, aki elektromos fogkefét használ.
  • A nyomásérzékelő segít abban, hogy ne tegyünk kárt a fogzománcban, és ne nyomjuk olyan erősen az ínyünkhöz a készüléket.
  • a kisebb fejnek köszönhetően olyan területekre is elér és hatékonyan tisztít, ahova a hagyományos fogkefével kevésbé jutnánk el.
  • Számos tisztítási mód: érzékeny fogakra tisztítása, fehérítő fogmosás, és ínymasszírozás
  • A fogkefefej cseréjének esedékességét jelző digitális emlékeztető
  • A legtöbb elektromos fogkefe extra kényelmet biztosító jellemzőkkel is rendelkezik, mint például a fogkefefej- vagy fogkefetartó, fürdőszobapultra helyezhető tárolóegység és utazó töltő.
  • Egy fogkefenyéllel számos fogkefefej típus használható azért, hogy Ön a legszimpatikusabb sörtemintázatot választhassaAz elektromos fogkefe az alapos tisztítás mellett több fogkövet távolít el, így jó megoldás azoknak, akik szeretnek praktikus és hatékony módszereket alkalmazni az egész száj védelmére a káros baktériumokkal szemben. Az innovatív elektromos fogkefe már olyan fejjel rendelkezik, amely oszcilláló-körkörös és pulzáló mozgás kombinációjára épülő technológiát alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy a fej jobbra-balra forog, miközben rányomódik a fogfelszínre. Ha elektromos fogkefével mossunk fogat, nem kell külön mozgást végeznünk, mindössze a fogainkra kell helyeznünk és végigvezetni a fogak mentén.

A nehezen megközelíthető helyeket is könnyen elérhetjük vele. Lényeges a fogkefe alakja, a fej mérete és a sörte típusa. A kis méretnek és a fogkefefejek széles választékának köszönhetően könnyebb elérni azokat a helyeket, amelyek a kézi fogkefékkel problémásak. A speciális puha sörtéjű fogkefefejjel jobban be lehet nyúlni a fogak közé is, kíméletes a fogínyhez, és nem okoz irritációt.

Szintén nagy előny, hogy állítható a fogmosási sebesség. A gyorsabb fogkefefejjel több baktérium távolítható el, megelőzve a lepedék lerakódását. A sebességet és a forgást is szabályozhatjuk, ami különösen jó, ha érzékenyek a fogaik és a fogínyük.

A fogkefefejek nagy választéka lehetővé teszi, hogy mindenki a számára tökéletes megoldást választhassa. Attól függően, hogy milyen fejet választunk, könnyen elérhetjük például a nehezen megközelíthető fogak közti réseket is. Kutatás bizonyítja, hogy az elektromos fogkefék csökkentik a fogkő lerakódást, és megelőzik az ínybetegségeket valamint az irritációt, miközben biztonságot nyújtanak a száj lágy szöveteinek is.

A fogmosási technika megváltoztatása

A megfelelő fogmosási technika a fogkefe típusától függően változik. A hagyományos kézi és az elemes fogkefék esetében teljességében vagy túlnyomó részben Ön végzi a súroló mozdulatokat, a fogkefét a fogak és az íny minden oldalán oda-vissza mozgatva. Ezzel szemben az újratölthető elektromos fogkefék elvégzik ezt Ön helyett és a fogkefét csak a fog és íny felületén kell vezetnie. A technika elsajátítása után a legtöbben könnyebbnek tartják az utóbbi fogmosási módot.

Többe kerül az elektromos fogkefe

Az újratölthető elektromos fogkefék jellemzően magasabb árkategóriát képviselnek, mint az elemes és a hagyományos kézi fogkefék, de némely típus már 5-6 ezer forinttól kapható. Fontos tudni azt, hogy az elektromos fogkefék számos egészségügyi előnnyel és funkcióval rendelkeznek. A szokványos kézi fogkefék a legolcsóbbak, és gyakran nemcsak egyesével, hanem csomagban is kaphatók. Az elemes fogkefék az átlagos kézi fogkeféknél csak 1-2 ezer forinttal kerülnek többe. Érdemes a hosszabb távú befektetést választani fogaink egészsége és a hatékonyabb tisztítás esetében, mert így komolyabb fogászati kezelésektől kímélhetjük meg magunkat.

 

Ha szeretne konzultációt kérni,

keressen minket bizalommal

További blog bejegyzések

Miért fontos a barázdazárás?

Miért fontos a barázdazárás?

A tejfogak váltása a gyermekek életében egy fontos esemény. Ilyenkor nehezebben táplálkoznak, így szájhigiéniájuk a rágás mellőzése miatt romolhat. Az első fogváltás 6-7 éves korban kezdődik és 12-13 éves korig tart. Az első őrlőfogak előtörése szintén 6-7 éves korra...

bővebben
Fogvédő ételek

Fogvédő ételek

Fogvédő ételek Mit együnk az ünnepek alatt, hogy megőrizzük fogaink épségét?     A szervezetünkbe kerülő ételek első állomása a szájüreg. Itt történik előzetes aprításuk és részleges emésztésük. A fogak egészségének megőrzése szempontjából több tényező...

bővebben
Mit tegyünk, ha töredeznek fogaink?

Mit tegyünk, ha töredeznek fogaink?

Mit tegyünk, ha töredeznek fogaink?  Fogaink megrepedésének vagy letörésének számos oka lehet, amit mindenképpen orvosolni kell. Melyek lehetnek ezek a kezelések? Kemény dió, avagy mechanikai lepattanás Kisebb repedések vagy lepattanások előfordulhatnak erősebb...

bővebben